A higienia mindig fontos, de most a Korona Vírus idején, kiemelt téma a fertőtlenítés. Beszéljünk a pelusok, bilik és egyebek fertőtlenítéséről.
Koronavírus és a gyerekekkel
A kutatások szerint a vírus elsősorban cseppfertőzéssel terjed. Ugyanakkor még a tünetmentes gyerekek székletében is, a vírussal való első találkozás után még egy hónapig kimutatható a vírus jelenléte (miközben a légzőszervi, orrból és torokból vett minták 15 nap után negatívak maradnak). Egyenlőre székletből való fertőződés lehetőségére nincs bizonyíték, de jobb a higiénia mint az ijedtség.
Más kutatások pedig igazolták, hogy a vírus életképes marad bármilyen felületen több napig is. A levegőben csupán 3 napig, műanyag és fém felületeken viszont hosszabb ideig, 9 napig.
Mivel fertőtlenítsünk?
A koronavírus felszíni túléléséről szóló vizsgálat szerint egy percen belül hatékonyan fertőtlenítenek a következő szerek:
- 62–71 százalékos etanol (alkohol)
- 0,5 százalékos hidrogén-peroxid (Helyette használható a szilárd hidrogén-peroxidként is emlegetett nátrium-perkarbonát. Becenevén perkarbi. A boltokban “foltisztító sóként” vagy “oxigénes fehérítőként” érdemes keresni.)
- 0,1 százalékos nátrium-hipoklorit (Tehát hypo. A Domestos, Floraszept és hasonló szerek igazából 4-5%-os hígított hypo, tehát az is jó. Ugyanakkor a hypo árban , hatékonyságban verhetetlen.)
Mi a teendő kakis bili ürítés, popó törlés, pelus/alsónemű csere és öblítéskor?
- Ha van akkor húzzál gumikesztyűt amit csak és kizárólag erre a célra alkalmazol. Használat után fertőtlenítsd a kesztyűt is.
- Székletet azonnal távolítsátok el a csatornahálózatba. (Egyszer használatos pelenkából is oda kéne dobni.)
- Kakis pelust, bilit fertőtlenítsétek a fentebb felsorolt szerek valamelyikével. Lásd részletesebben lentebb.
- Eddiginél is alaposabb, szappanos kézmosás neked és a gyerekednek is. A szappan tökéletes a vírus burkának szétroncsolásához. Az ajánlás az 20-30 másodperc. Válasszatok valami jó hosszú dalt (mérd le, hogy meglegyen a 30 mp) és amíg éneklitek addig tart a kézmosás is.
- Használjatok 60-70% alkoholtartalmú kézfertőtlenítő is.
- Alkalmazzatok papírtörlőt vagy cseréld nagyon gyakran a törölközőt. A törölközőt mosását lásd lentebb.
Egy anyuka, erre a cikkre reagálva, feltette a jogos kérdést: “… ha a kézmosásnál elég a 20-30 másodperc szappan, akkor a textil mosásánál miért kell még külön előzetesen fertőtleníteni is? A mosószer mosás közben nem öli meg ugyanúgy önmagában is a vírusokat?”
Válaszom: “A hivatalos oldalakon és kutatási eredményekben (lásd a forrásokat) mindenhol azt írjak kell a fertőtlenítés is. Lehet a textil más mint a kezed… ???? okot nem írnak sehol, hogy mi a különbség.”
Bilik és WC szűkítők mosása
- Távolítsd el a székletet alaposan. Én úgy szoktam, hogy vizet engedek bele (így könnyedén “kiúszik” és nem ragad le, nem húz csíkot), kiöntöm a WC-be, ha kell ismétlem. A maradékot alaposan kitörlöm több réteg WC papírral. Végül szárazra törlöm WC papírral.
- Mosd el hypoval vagy más minimum 0,1% nátrium-hipoklorit tartalmú szerrel. Helyettesítőként jó a 60-70% alkoholtartalmú szer is. Nyeles kefe a legpraktikusabb.
- Hagyd hyposan/alkoholosan és várj 60 másodpercet.
- Alaposan öblítsd el. A gyereked bőre ne érintkezzen ezekkel az anyagokkal.
- Töröld szárazra.
Pelus, alsónemű, törölköző mosása
A Koronavírus (Covid-19) egy vírus. Igazából elég egy jó alapos mosás neki. Milyen is a jó alapos mosás?
- Alaposan távolítsd el a székletet a WC-be.
- Öblítsd ki a textilt a szokásos módon. A széklet foltját (és a popsikrémet ha használsz) alaposan távolítsd el mosószerrel vagy szappannal.
- Semmiképp se rázd ki a textilt amíg ki nem vetted a mosógépből az egész folyamat végén.
- Tájékozódj a gyártó által javasolt mosási és fertőtlenítési szokásokról. Koncentráció, időtartam, hőfok, stb. tekintetében tartsd be az előírásokat.
- Mosásig áztasd fertőtlenítőben, minimum 0,5 százaléknyi perkarbit tartalmazó vízben. Vagy mosógépben egy rövid programot indítva fertőtlenítsd (ilyenkor csak perkarbit tegyél a gépbe). Ha rögtön nem mosol akkor szárítsd meg mosásig.
- Nyugodtan moshatod együtt az összes többi ruhával.
- Mosd a lehető legmagasabb hőfokon (min. 60 fok).
- Szárítsd meg teljesen.
Megelőzésképpen (aki még nem teszi az) EC-zzen 😉 Több kaki a bilibe, kevesebb popsitörlés és pelus mosás.
Források
- https://wwwnc.cdc.gov/eid/article/26/6/20-0301_article
- https://www.nature.com/articles/s41591-020-0817-4
- https://arstechnica.com/science/2020/03/dont-panic-the-comprehensive-ars-technica-guide-to-the-coronavirus/
- http://okoanyu.blog.hu/2012/06/11/a_tokeletes_feherito_es_foltoldo_jobb_mint_gyari_tarsai
- https://www.cdc.gov/coronavirus/2019-ncov/prepare/cleaning-disinfection.html?CDC_AA_refVal=https%3A%2F%2Fwww.cdc.gov%2Fcoronavirus%2F2019-ncov%2Fcommunity%2Fhome%2Fcleaning-disinfection.html
- https://www.allaboutclothdiapers.com/top-10-tips-on-washing-cloth-diapers/