Kanizsai Rita tollából született novellát olvashatjátok itt, az EC-ről. Köszönöm ezúttal is, hogy megosztottad velem, és megoszthattam másokkal is <3

A hegyek körbeálltak, és egymás kezét fogták. Hatalmas, égig érő hegyek voltak, csúcsosak, sziklásak – mint gyerekrajzokon – tetejük hóba mártott. A körtánc közepén bújt meg a smaragdzöld színű tó, hűvös illatával. Nemhiába nevezték Zöld-tónak. Legendák keringtek róla, hogy tündér lakik benne. Aki csak arra járt, annak a látvány egy életre a szívébe fúródott.

A kis tó partján egy faházikó állt. A fenyőrönkök úgy fonódtak egybe, mint szorosan összekulcsolt kezek, s így tartották össze a kis, meghitt hajlékot, mely félig a parton, félig pedig a víz felett cölöpökön állt. Egy házaspár otthona volt. A fenyőillat csak tetézte azt a melegséget, amit a férj és a feleség egymás iránt érzett. Gyermeket vártak…

Az egyik napról a másikra anyává kikiáltott feleség igyekezett összekötni a műanyag szemeteszacskó száját, amiből iszonyatos, orrfacsaró bűz áradt. Így már legalább tudott levegőt venni. Tíz fehér, szorosan felcsavart, itt-ott összekenődött, gyűrött batyu lapult benne, az aznapi termés. A lehető legkevesebb érintkezéssel fogta a még így is ammóniaszagot árasztó csomagot, kinyitotta a faablakot, és egy mozdulattal a zöld tóba hajította. A fehér zsákocska egy ideig lebegett a víz tetején, majd szép lassan merülni kezdett, mígnem teljesen elsüllyedt. Ő pedig az orra mellé ragadt fintorral bezárta az ablakot, és rohant a gyerekszobába, ahol a szűnni nem akaró ordítás a tetőfokára hágott…

Fogta a csomagot, és a zöld tóba hajította. Az lebegett a víz tetején, mígnem teljesen elsüllyedt… Fogta a csomagot, és a tóba hajította. Lebegett, majd elsüllyedt…
Fogta. Behajította. Elsüllyedt…
Elsüllyedt…

Egy nap azonban a szemeteszsák nem akart elmerülni. A két húzófül úgy meredt ki a vízből, mint amikor a fuldokló segítségért kiált. Ez az utolsó adag szemét volt az, amelyik a víz alatti zátonyt valóságossá tette. Állt az ablakban a döbbenettől lemerevedett lábakkal. A kezét a szájára tapasztotta. Gondolt is ő arra, hogy mit tesz. Így is annyi munka volt a kisbabával. Most vette csak észre, hogy a tó vize egészen megfeketedett a zátony körül. A bűntudat elszorította a torkát.

Ahogy ott állt, egy női alak bukkant elő a vízből. Mégis igaz lenne a legenda? A tündér volt az, aki a tóban lakott. Megszólította őt:
– Miért csináltad ezt?
– Mindenki így csinálja. Soha nem is merült fel bennem, hogy máshogy kellene.
– Nézd körbe ezeket a hegyeket! Pár hónap alatt te is építettél egy ekkora, soha le nem bomló hegyet. Pedig a salak természetes helye a természet. Ami egyszer használatos, az definíció szerint egy használat után szemétté válik. De neked nem kötelességed az eldobható úton járni. Van egy másik, örökzöld út.
– A mosható szövetre gondolsz? Hallottam róla, de már így is megszakadok.
– Igen, de annál még sokkal többre. Az állatok sem piszkítanak maguk alá, miért tenné egy emberi lény? Erre építs, és nem fogsz többé alátétektől függni. Nem kötelező, hogy rajta legyen egész nap. Csak figyeld a gyermekedet! Tanuld meg a jelzéseit, és reagálj rájuk!
– De honnan tudom, hogy mikor kell mennie?
– Tudni fogod. Azt honnan tudod, hogy éhes? Honnan tudod, hogy álmos? Vagy fáj valamije? Anya vagy. Egyszerűen csak tudod.

S amilyen hirtelen jött, úgy el is tűnt a vízben. Az anya csak állt, és a tündér minden egyes szavát forgatta az elméjében. Még aznap elkezdte és onnantól kezdve már soha többé nem hajított ki egyetlen egy zsákot sem az ablakon. Rögös út volt, de cserébe az anyaság újabb mélységei tárultak fel előtte. Értette a gyermeke hangjelzését, és reagált, mire ő egy boldog sikkantással köszönte meg édesanyja gondoskodó törődését. A házat újból betöltötte a melegség, mikor anya és gyermeke mélyen egymás szemébe néztek.

Egy éjszaka hatalmas vihar kerekedett. A szél úgy felkorbácsolta a tavat, mintha az egész víztömeg fenekestül felfordult volna. A méteres hullámok a kis ház ablakát verték, és nyikorogtak a fenyőrönkök. Reggelre azonban a szél elült, a tó kisimult, és újra smaragdzöld színében tündökölt. A zátony eltűnt. A természet adott még egy esélyt.

A gyermeknevelés nem csak játék és mese hanem kőkemény szeméttermelés. De ezen tudsz változtatni, tudod csökkenteni a hulladéktermelést gyermeked jövője érdekében. Használhatsz mosható pelenkát, vagy ha szeretnél továbblépni, akkor elkezdhetsz EC-zni (0-9 hónapos kor között), vagy belevághatsz a segített szobatisztaságba (10-20 hó), szobatisztaságba (20 hó felett).

_{/// A képet a szerző ajánlotta, az ő kérésére kerül ide. Kép forrása ez. ///}