Barion Pixel

Éjszaka: Mitől függ, hogy reggelig tartja -e?

Gyakran kérdeztek ágytisztasággal kapcsolatosan. Összeállítottam nektek egy listát, ha ennél bővebb információra, instrukciókra van szükséged, akkor ajánlom az Ágytisztaság 1×1 kurzust.

Ágytiszta gyereknek nevezzük azt aki alvásidőben szárazon tartja magát. Ez történhet úgy, hogy éjszaka megébred a vizelési ingerre és elvégzi a dolgát a bilin/vécén, vagy úgy, hogy egészen reggelig tartja. Az utóbbihoz a következők hasznosak:

ADH hormon… vagy mégsem?

ADH hormon aktiválódása. Ez a hivatalos álláspont szerint valamikor 1-3 év között történik, gyerekenként változó. Viszont fokozatosan erősödik a jelenléte, nem varázsütésre jelenik meg. Tehát a hatása akár korábban, 1 év alatt is hullámokban érezhető.

Mivel sok EC-s gyerek 8-16 hó között már reggelig tartja (ugyanakkor a nem EC-sek 1-2 évvel később érik el ugyanezt) ezért úgy gondolom, hogy lehetünk rá hatással.

Az 5-6 év alatti éjszakai ágybavizelés jelenleg társadalmi norma, de gondoljuk csak végig: Azok a statisztikák ami alapján ezt mondják olyan gyerekek statisztikái akik későn kezdték az ágytisztaság tanulását, mondván majd magától kialakul.
Én inkább úgy mondanám, hogy 5-6 év felett már érdemes orvoshoz fordulni vele, DE a gyakorlás és tanítás bármikor elkezdhető.

Napirend

Minden élőlényben van egy biológiai óra, ez az óra diktálja az alvás és ébrenlét ritmusát is, és a különböző belső működések aktivizálódására is kihat.

Ha megfigyeled azt, hogy mikor lesz álmos valójában a gyereked (első ásítás, lelassulás, bambulás, bújósabb lesz, stb.) akkor tudod, hogy hol van az a pont ahol már ágyba kéne mennie. Ha ekkor ágybabújik akkor könnyedén elalszik és az éjszakai vizeletvisszatartással kapcsolatos dolgok is menetrendszerűen működésbe lépnek. Minden a helyén van.

Sokszor azért nem száraz még az éjszaka, mert a gyerek túl sokáig fent van, túlpörög, túlfárad és nem a saját biológiai órája alapján alszik el, hanem sokkal később. Ha korábban (kvázi időben) megy ágyba akkor a tapasztalat szerint sokszor megoldódik az éjszakai ágybavizelés és képes magától száraz maradni.

Esti utolsó pisi

Szerintem ez az egyik legfontosabb. Az (újszülött korától EC-s) 8 hónaposom is hajnal 5-ig tarthatja ha van esti utolsó pisi. Mindezt ADH hormon nélkül (még nem olyan sűrű, sötét és erős szagú a pisije).

A legtöbb gyerek viszonylag korán csak hajnalban enged be egy óriási adagot, nem pedig éjszaka. Persze vannak aki az éjszaka közepén pisilnek egyet és hajnalban egy másikat. És olyanok is akik kis vizierőművek akiknél ez később következik be.

Minden esetre egy esti utolsó pisi sohasem árt. Segít könnyebben elaludni, nyugodtabb éjszakai alvást biztosít és lehet, hogy nem kell éjszaka felkelni bilizni sem (vagy hosszabban marad száraz a popó, ha még pelusoztok éjszakára).

Napközbeni hidratálás

Sok szakértő azt tanácsolja, hogy a lefekvés előtti utolsó 1-2 órában érdemes már minimalizálni a folyadékbevitelt, így nem telik meg éjszaka a hólyag.
Mások azt mondják, hogy nyugodtan igyon úgy ahogy neki jólesik, hiszen úgyis az a mennyiség lesz végül amit kezelnie kell tudni.

Mindkettőben van igazság. Ugyanakkor tudjuk, hogy ha a gyereket nem hidratáljuk napközben, akkor este amikor kevesebb az inger és kezdünk elcsendesedni, akkor kezdi el érezni, hogy milyen szomjas is… vagy csak időhúzásként kér még egy és még egy pohár vizet.

Na ez az amit szerintem érdemes úgy megelőzni, hogy egyrészt napközben többször ajánljuk fel neki a folyadékot. Napközben igyon sokat inkább. Másrészt pedig este, közvetlenül lefekvés előtt már csak egy pálinkás pohárnyi vizet kaphat.

Napközbeni hidratálás, a folyadék egyenletes elosztása a nap folyamán amúgy is fontos. Úgy bent is marad valami nem pedig csak hirtelen átmossa az egész szervezetet.

Éjszakai szoptatás kérdése

Persze még itt a nagy kérdés, hogy akkor a szoptatva altatott és még éjszaka szopizó gyerekekkel mi a helyzet. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez nem gond. Szopizhat nyugodtan és ha az egyéb feltételek adottak akkor úgyis reggelig fogja tartani. Csak emiatt nem érdemes még gondolkodni sem az elválasztáson.

Luca lánykám 12 hónapos korától minden éjjel reggelig tartja. Az éjszakai szopit olyan 21 hónaposan hagyta el, a lefekvés előttit pedig kb. 2,5 évesen. Nem befolyásolta a szoptatás az éjszakai visszatartás képességét.

Mikortól érdemes tanítani éjszaka?

Az első nyugati EC könyv írója, Laurie Boucke szerint, ha (csecsemőként elkezdtetek már EC-zni és) 1 éves kor felett a gyerek még majd minden este bepisil, akkor érdemes elkezdeni az éjszakai EC-zést.

Jamie, aki az Oh Crap Potty Training könyv szerzője pedig azt írja, hogy ha (már korábban szobatisztult és) 3 éves korig nem ágytiszta (vagy nem indult el a kifejlődése), akkor érdemes belevágni a tanításba, mert az orvosi szakirodalom szerint 3 éves korra fizikailag mindennek ki kellett már fejlődnie.

Abban mindketten megegyeznek, hogy az éjszakai tanítással megelőzhető a kóros, 5-6 éves kor feletti ágybavizelés.

Változhat: Ideiglenes visszaesés

Azt azért még érdemes megjegyezni, hogy külső tényezők függvényében ez változhat. Ha a gyerek stabilan nem pisil éjszaka akkor is néha előfordulhat, hogy mégis kelni kell bilizni – vagy ne adj isten bepisil éjszaka.

  • Például nagy melegben kevesebbet pisil mindenki, de ha hirtelen nyáron beüt a hidegfront akkor biztos, hogy egyik napról a másikra sokkal több lesz a pisi.
  • Ha túl van fáradva, egész nap rengeteg esemény és jövés-menés volt, akkor éjszaka teljesen ki lesz ütve és előfordulhat baleset.
  • Ha beteg akkor pedig előfordulhat, hogy kevésbé tudja tartani. Ez kifejezetten igaz a húgyúti fertőzésre és a krónikus szorulásra.
  • Az alvási apnoe, cukorbetegség, különböző rohamokkal járó betegségek, gerincsérülés mind okozhatnak ágybavizelést.
  • Ha valamitől szorong, depressziós, stresszes vagy valami ijesztő vagy rossz dolog történt aznap akkor az is hatással lehet a vizelettartásra.
  • Ha egész nap görögdinnyét zabált és még a vacsora is az volt, akkor valószínű, hogy éjszaka fog kijönni az a sok víz.
  • Egyes gyerekeknél a sós étel vagy tejtermék vacsira szokott ‘bepisilős’ éjszakát okozni.
  • … és így tovább.

Ha a gyermeked már több mint egy hónapja ágytiszta és hirtelen elkezd bepisilni, akkor érdemes felkeresni a háziorvost.

Ha ennél bővebb információra, instrukciókra van szükséged, akkor ajánlom az Ágytisztaság 1×1 kurzust.

Születéstől a teljes szobatisztulásig.
A módszer

Ingyenes, élő, visszanézhető WEBINÁRIUM
EC és szobatisztaság témában

Lyukas popós nadrág és Leszoktató bugyi.
Ruházat