Minden, a gyerekedbe fektetett energia megéri. Minden olyan tevékenység ami arra irányul, hogy gondozd, tanítsd, figyelj az ő egészségére (higiéniájára), igényeire, kommunikációjára, egyáltalán figyelmet és időt tölts vele az meg fog térülni. Ez biztos!
Egy anyuka ezt írta a nagyobbaknak szóló Facebook csoportunkban:
“Lányom 5 hetes kora óta részleges ECzünk. 1 évesen volt 1 hónap teljesidős EC, de aztán 18-20. hónapos koráig bilisztrájkolt. Aztán ezer dolog változott a családunk életében, és most, 27 hós, kezdünk megint stabilizálódni. Az elmúlt héten délelőttönként nem kért pelenkát, önállóan bilizett. Legtöbbször szó nélkül megy a bilire. Néha csak rám néz és azt mondja, pisi, még csurranás előtt. Most először nem az én törekvésem ez, sőt.
Viszont ha ilyen rég ECzünk, nem kellene ennek jóval hamarabb megtörténnie? EC nélkül is tartanak itt többen is ismerőseim közül, és hát valljuk be, extra időt és figyelmet kíván az elején az EC, ami elvileg később behozza a ráfordítást, mert hamarabb és könnyebb lesz a szobatisztulás. De most kicsit átverve érzem magam. Vagy?”
És egy másik anyuka hozzáfűznivalója:
“Nekem ugyanezek a kétségeim. Olyan sokat hallani a bilisztrájkról, utána meg kezdheti az ember az egészet elölről, annyi befektett energia “megy kárba”… “
Az EC nyugaton nem szobatisztulási módszer
Az első és legfontosabb amiről tudni érdemes, hogy az EC-t ugyanúgy el lehet húzni (akár 3 éves korig) mint a pelenkázást. Miért? Mert ez az EC már adaptálódott a mi kultúránkhoz. Majdnem minden EC-s pelusozik és 70% részidős EC-t gyakorol. Ez már nem az az EC ami egyenes út a szobatisztuláshoz.
Van is ez a mondás, hogy “az EC célja a kommunikáció, nem a szobatisztaság”.
Az EC, átlaghoz képest, korábbi szobatisztulás ígérete arra az esetre vonatkozik ha az alábbiaknak a nagy része megvalósul:
- ha teljes idős EC-ztek (legkésőbb 1 év felett és onnantól, hogy stabilan jár)
- ha kezdetektől folyamatosan módosítod az EC-t a gyerek életkorának és képességeinek megfelelően (pl. 15 hó felett már inkább a szobatisztaság tanítása felé tendáltok)
- ha rugalmasan leköveted az éppen aktuális igényeit, de mégis céltudatos, egyértelmű és gyengéd maradsz.
- ha valóban EC-t gyakoroltok: hiteles forrásból, nem keverve más módszerekkel, megfelelő időben elhagyva a pelenkát teljesen (nem a gyerekre várva), és még biliparanoiás sem leszel
- ha a gyerek egészséges és átlagos a fejlődési üteme
És a lista kiegészül az általában visszaesést és szobatisztaság kitolódását okozó tényezőkkel. Tehát korábban szobatisztul valószínűleg:
- ha a gyereked nem “többemberes”, HSP (hiper érzékeny), stb. (sajnos rájuk nagyobb hatással lehet minden és befolyásolhatja a szobatisztaságot is)
- ha nem jön közbe semmi (bármilyen a gyerek életére kiható, számára nagy változás visszaesést okozhat és késlelteti a szobatisztaságot is)
- ha neked/nektek sem jön közbe semmi (ha te stabil vagy akkor a gyerek is, ha nem akkor ő sem)
- ha nem egy hullámvasút az életetek, hanem viszonylag egyensúlyban van minden. Ha a gyereked stabilitást és biztonságot él meg a mindennapokban.
A fenti anyuka hozzászólásában ezekből a listákból több pont is benne van (és lehet, hogy van olyan is még amit nem írt le). Tehát nem várható el a gyerekétől, hogy ugyanakkor szobatisztuljon mint valaki aki a fenti pontok nagy részének megfelel. – Félreértés ne essen, ez is teljesen rendben van, ez nem valami hiba. Ez az élet és/vagy az információk hiánya…
Mi a szobatisztaság?
Azért azt biztosan kijelenthetjük, hogy a nagy átlag valamikor 15-20 hó között szobatisztul. Mint ahogy ez az EC-s anyuka is mondja:
“Enyém tényleg másfél évesen lett szobatiszta ???? Olyan 20 hó körül éjszakára is. Szinte semmi visszaesés, most a NEM korszakban persze nem kell, ha kérdezem. De ha én leülök, közli “nekem is” és lök le a wc-ről ????”
És ugye még itt jön a nagy kérdés: Mi a szobatisztaság? Ha tudja hova kell? Ha mindig szól? Ha soha nem esik vissza? Ha soha nincs baleset? Ha soha nem mondja, hogy nem, pedig de? Ha teljesen önállóan intézi? Ezen még a szakértők is vitatkoznak.
Én úgy gondolom, hogy a szobatisztaság tanulása egy folyamat. Nem egyik napról a másikra történő dolog. És tudjuk, hogy a gyerekek 4-6 éves korukig bármilyen, őket mélyen érintő dologra reagálhatnak visszaeséssel, balesetekkel. Ez teljesen normális, életkori sajátosság… akár EC-ről, akár szobatisztulásról van szó. Ettől még a pelust el lehet hagyni és a nehezebb időszakokban segíteni a gyerekünket a bili használatban.
Egy 1,5 éves gyereknek lesznek még olyan időszakai valószínűleg amikor emlékeztetni kell. Ettől még szobatiszta, nagyon jól tudja, hogy mi a dolga, de pl. inkább még játszik… velünk felnőttekkel is előfordul, hogy a vizelési ingerre a válaszreakciónk nem a “most elrohanok a WC-re” hanem az “ezt még gyorsan megcsinálom”. Pici gyerekeknél a mi felelősségünk, hogy megtanítsuk nekik amikor menni kell akkor menni kell.
Vagy ott a dackorszak. A gyerekünk önállósodni akar, a saját döntései mentén tevékenykedni mindenben. Ez kihat a szobatisztaságra is. De emiatt még egy olyan fejlődési lépcsőt, mint a szobatisztaság, nem kell eltolni. Ésszel kell csinálni. Pl. fel lehet ajánlani választási lehetőséget (bili vagy wc, apával vagy anyával). Rengeteg erőltetés nélküli mód van arra, hogy a gyerek megélje az önállóságát a szobatisztaságban.
Akkor mi az EC, ha nem szobatisztulási módszer?
Az EC, az az magyarul Természetes Csecsemőhigiénia, válaszkész reakció a csecsemő ürítéssel kapcsolatos higiéniai igényére. Egy igény szerinti babagondozási forma, ami olyan összehangolódást eredményez ami eszköz a kezedben sok, látszólag ok nélküli sírás megfejtésére is.
Itt van pár anyuka válasza:
“Kakira tuti ECz-nék ha újrakezdeném, mert akkor nem kellett volna ????-s pelust mosni ????”
“Az EC-vel is kielégitetted a természetes ösztönét. Lehet, hogy nem lett előbb szobatiszta, de ebben is igény szerint nevelted ????”
“Az ec nem a szobatisztaságról szól, hanem a kommunikációról. Az EC azt jelenti, hogy egy csapat vagytok. Ő jelez és te reagálsz! Együtt rezegtek 🙂 Semmiféle energia nem felesleges, amit ebbe fektettél ❤
És itt az én listám: