Minden, kezdési életkorral kapcsolatos kutatásban, amit átnéztem egyöntetűen elhangzott az alábbi:
Megelőzésként kevesebb eldobhatós pelenka használatot és korábbi szobatisztaságra szoktatást ajánlunk.
A világ 75 országában az EC, azaz a természetes csecsemőhigiénia módszerével segítik a babákat, hogy a pelenkán kívülre tudják intézni a dolgukat. Ez nem szobatisztasági módszer ugyan, hanem a csecsemő pisi-kaki kezelésének alternatív módja, hogy ezekben az országokban a bilizést 0-6 hónapos kor között kezdik.
Vannak olyan nem nyugati országok, ahol a nyugaton megszokottól korábban, 10-20 hó között kezdenek.
Nyugaton pedig inkább a 2-3 év közötti, egyes országokban a 3 év feletti kezdés a jellemző.
Nézzük melyik milyen hatással van az egészséges ürítési szokásokra.
Kezdési életkorra vonatkozó kutatások
Kína EC-s ország, de 10 éve átvették a nyugati pelenkázási szokásokat. Így szuper lehetőség adódik számukra, hogy megvizsgálják az 1 év alatti és feletti kezdés különbségeit és óriási esetszámokkal tudnak dolgozni.
Xu és társai (2021) több mint 10000 4-10 éves kor közötti gyermeket vizsgált. Azt állapították meg, hogy a vizelési és székletürítési problémák 12 hó alatti kezdés esetén kevésbé fordulnak elő.
Xing és társai (2020) hasonló esetszámmal dolgoztak. Azt a következtetést vonták le, hogy a 12 hó alatti kezdésnél kevésbé jellemző a hiperaktív hólyag (folyton bepisil) és az elsődleges enurézis (ágybavizelés).
Li és társai (2020) 10 különböző, nemzetközi kutatás eredményeit hasonlították össze. Ez összesen 24000 gyereket jelent. Arra jutottak, hogy módszertől függetlenül, a 24 hó alatti kezdés kevesebb húgyúti problémát jelent.
Joinson 2019-es kutatásában, ahol 8500 gyereket vizsgált hosszú távon, ugyanerre a következtetésre jutott.
Janson (2000), továbbá Sillen és társai (2000) megállapították, hogy:
Minél korábban kezd valaki, annál korábban alakít ki egészséges szokásokat.
Ha szeretnétek korábban kezdeni az átlagnál, akkor 0-9 hó között az EC, azaz a Természetes csecsemőhigiénia módszerével tudtok belevágni. Nyugaton pelenkázással kiegészítve alkalmazzuk és a családok több mint fele részidőben EC-zik a babával. Így rugalmasan rátok szabható a módszer.
Ha már ‘kinőttétek’ az EC-t, akkor pedig 10-20 hó között a segített szobatisztaság, 20 hó felett pedig a szobatisztasági módszerem segítségével taníthatod lépésről-lépésre bilizésre gyermekedet.
Egyéb kutatások
Blum és társai 2014-ben, illetve Taubman és társai 2003-ban kijelentették, hogy:
Következetesen összefüggésbe hozható a későbbi szobatisztulással: a szobatisztaságra szoktatás idősebb korban történő megkezdése, a bili/vécé elutasítása kakiláshoz, enkoprézis (bekakilás), széklet visszatartás és a gyakori székrekedés jelenléte.
Egy másik érdekes kutatásban Duong és társai (2013) vietnámi és svéd gyerekeket hasonlítottak össze. Azt vizsgálták, hogy milyen hamar alakul ki a húgyhólyag teljes kiürítésénak képessége.
Vietnám EC-s ország, tehát a gyerekekkel 6 hó alatt kezdenek, és 9 hós korra képesek kiüríteni a húgyhólyagjukat.
Svédországban (hasonlóan hazánkhoz) 24 hó feletti kezdés jellemző. Ők 36 hós korra érték el a húgyhólyag kiürítésének képességét.
Tehát ez a képesség gyakorlással fejleszthető.
Röviden és tömören: Ha még nem kezdtetek bele, akkor érdemes mihamarabb belevágni a tanításba.
Van -e hátránya a korábbi kezdések?
Nincs, legalábbis az EC módszerével – és az általam kidolgozott, EC technikákat is magába foglaló, Segített szobatisztaság módszerével – nincsen. Rugolotto és társai egy 2008-as kutatásban megállapította, hogy:
Az EC gyakorlásából fakadó mellékhatásokat nem figyeltek meg.
FORRÁSOK:
Pisiléssel kapcsolatos kutatások
- Li, Xing & Wen, Jian & Shen, Tong & Yang, Xiao & Peng, Song & Wang, Xi & Xie, Hui & Wu, Xing & Du, Yu. (2020). Disposable diaper overuse is associated with primary enuresis in children. Scientific Reports. 10. 10.1038/s41598-020-70195-8.
- Bakker, E. & Wyndaele, J. J. Changes in the toilet training of children during the last 60 years: The cause of an increase in lower urinary tract dysfunction?. BJU Int. 86, 248–252. https://doi.org/10.1046/j.1464-410x.2000.00737.x (2000).
- Sillen U and Hanson E. 2000 Control of voidings means better emptying of the bladder in children with congenital dilating VUR. British Journal of Urology, 58: 13.
- Duong, Thi & Jansson, Ulla-Britt & Holmdahl, G & Sillén, Ulla & Hellström, Anna-Lena. (2013). Urinary bladder control during the first 3 years of life in healthy children in Vietnam – A comparison study with Swedish children. Journal of pediatric urology. 9. 10.1016/j.jpurol.2013.04.022.
- Xing, Dong & Wang, Yi & Wen, Yi & Li, Qi & Feng, Jin & Wu, Jun & Jia, Zhi & Yang, Jing & Sihoe, Jennifer & Song, Cui & Hu, Hui & Franco, Israel & Wen, Jian. (2019). Prevalence and risk factors of overactive bladder in Chinese children: A population-based study. Neurourology and Urodynamics. 39. 10.1002/nau.24251.
- Jansson UB, Hanson M, Hanson E, Hellström AL, Sillén U. Voiding pattern in healthy children 0 to 3 years old: a longitudinal study. J Urol. 2000;164(6):2050-2054.
Kakilással kapcsolatos kutatások
- Jordan, Geraldine. (2014). Elimination Communication as Colic Therapy. Medical Hypotheses. 83. 10.1016/j.mehy.2014.05.018.
- Blum, Nathan & Taubman, Bruce & Nemeth, Nicole. (2004). Why is toilet training occuring at older ages? A study of factors associated with later training. The Journal of pediatrics. 145. 107-11. 10.1016/j.jpeds.2004.02.022.
- Taubman, Bruce & Blum, Nathan & Nemeth, Nicole. (2004). Stool Toileting Refusal: A Prospective Intervention Targeting Parental Behavior. Archives of pediatrics & adolescent medicine. 157. 1193-6. 10.1001/archpedi.157.12.1193.
- Rugolotto, S & Sun, M & Boucke, L & Calò, D & Tatò, L. (2008). Toilet training started during the first year of life: A report on elimination signals, stool toileting refusal and completion age. Minerva pediatrica. 60. 27-35.
Pisiléssel és kakilással is kapcsolatos kutatások
- Xu, Peng & Wang, Yi & Meng, Qing & Wen, Yi & Yang, Jing & Wang, Xi & Chen, Yan & He, Yu & Wang, Qing & Wang, Yan & Cui, Lin & Sihoe, Jennifer & Franco, Israel & Lang, Jing & Wen, Jian. (2021). Delayed elimination communication on the prevalence of children’s bladder and bowel dysfunction. Scientific Reports. 11. 10.1038/s41598-021-91704-3.
- Xu Pengchao, Wen Yibo, Shang Xiaoping, Wang Xizheng, Wang Yihe, Zhou Wei, Li Shoulin, Li Xing, Wen Jianguo. (2019). 使用尿不湿对儿童膀胱直肠功能障碍发病率的影响 (Influence of using disposable diapers on pediatric bladder and bowel dysfunction morbidity and factorial analysis). – Chin J Pediatr Surg, 2019,40(8): 723-727. DOI: 10.3760/cma.j.issn.0253-3006.2019.08.011 Online elérhető itt: http://rs.yiigle.com/CN421158201908/1161066.htm
- Gwen Dewar, Ph.D. The science of toilet training: What research tells us about timing 2007–2021. Megtalálható online itt: https://parentingscience.com/science-of-toilet-training/