Barion Pixel

Mindent a leszoktató bugyiról

Mindkét gyermekemmel születésétől EC-ztünk, majd a Pelenkátlanodj segített szobatisztasági, végül szobatisztasági módszerre váltottunk. A leszoktató bugyikat mindkettővel olyan 7 hónapos koruktól használtuk egészen a szobatisztulásig (17 és 19 hós korukig). Mindenféle-fajta szituációban kipróbáltuk: nappalra otthon, éjszakára, kimenőkre, autóban…

Az egyetlen bökkenő az volt, hogy hiába próbáltam végig kb. 20-30 típust, egyik sem hozta azt amit elvártam tőle. Pedig volt közte méreg drága nyugati márka és Aliexpresses kínai is. Végül úgy döntöttem, hogy milliószor egyszerűbb ha kifejlesztem a saját leszoktató bugyimat ami végre tényleg használható is. Így született meg a Pelenkátlanodj Extra és Szimpla leszoktató bugyi család.

Amit kerestem röviden és tömören: szerettem volna ha nem hagy tócsát, de egyből látom ha valami történik. Mert – és most figyelj, mert ez a kulcs – nem cél, hogy mint egy pelusban bármeddig benne ülhessen a gyerek és ne vegye észre a balesetet senki (még a szülő sem). Az sem cél, hogy kizárólag a már félig szobatiszta gyerekek használják és csak csipp-csöppeket fogjon fel.

A leszoktató bugyi célja, hogy a teljes folyamatot segítse elejétől a végéig. A rövidtávú cél az, hogy a gyermek megértse az ok-okozati összefüggéseket, és én mint szülő jobban rá tudjak hangolódni a gyerekem természetes ürítési ritmusára és jelzéseire. A hosszútávú cél pedig természetesen a szobatisztulás.

Miért érdemes leszoktató bugyit használni?

Sokan nem tudják, hogy a leszoktató bugyit nem csak arra jó, hogy megvédje a bútorokat és ne legyen ciki a tócsa – ennél fogva a legtöbben csak a szobatisztulás időszakában 1,5 éves kor felett kezdik el használni. Azonban a leszoktató bugyi segítségével ellenállás mentesebb lehet a kúszó-mászó/totyogó EC és sikeresebb a szobatisztasághoz szükséges képességek fejlesztése akár felállástól.

Miért használjuk? Íme a lista:

  1. Praktikusabb otthonra mint a pelus vagy a pucér popó
  2. A gyermeknek tanulási lehetőséget biztosít
  3. A szülőnek biztosítja a megfelelő hozzáállást
  4. Szobatisztulás időszakában biztonsági baleset felfogó eszköz

1. Praktikusabb otthonra mint a pelus vagy a pucér popó

  • Ha valaki EC-zik vagy a Pelenkátlanodj segített szobatisztasági és szobatisztasági módszert követi, akkor rendszeresen tart pelus mentes időt, és időközönként megfigyelést is. Ha te ilyet nem csinálsz vagy nem tudod mi az, akkor érdemes utánanézned, mert ez az EC szíve-lelke, ez az amitől a dolog működik. Lényeg a lényeg: egy már kúszó-mászó vagy totyogó gyereknél egy olyan leszoktató bugyi amiben egyből látszik ha történik valami aranyat ér!
  • Rengeteg szülőt hallok panaszkodni, hogy amint beindul a mozgásfejlődés közelharccá válik a pelenkázás. Sok totyogó – sőt a legtöbben kúszás-mászás beindulásától – nem szereti ha pelenkázod. Nekik mindig mozogni, menni kell. Ezt van, hogy megoldja az állva pelusozás, de az meg baromi körülményes és trükkös. Milliószor egyszerűbb ha csak simán az álló gyerekedről lehúzod a leszoktató bugyit és már ülhet is a bilire (ha már biliztek), aztán a végén pedig felhúzni.
  • Nagyobb, természetesebb mozgástartományt biztosít, ebben a mozgásfejlődési mérföldkövekkel teli időszakban, mint egy pelenka. A szabadabb mozgás ügyesebbé teszi és sikerélményekkel gazdagítja ezt az időszakot. Nem beszélve arról, hogy egészségesebb is, hiszen a csípő izületek rendeltetés szerűen működhetnek, nem akadályozza őket semmi.
  • Nyáron jobban szellőzik mint az eldobhatós vagy akár a mosható pelenka, mivel lényegesen kevesebb benne a PUL/PUR vagy egyéb vízzáró réteg… és vékonyabb is.

2. A gyermeknek tanulási lehetőséget biztosít

  • Valamikor 14-18 hó között beindul a hosszútávú memória ami lehetővé teszi a ‘tanulást’. Innentől kezdve érdemes olyan dolgokra ‘szoktatni’ és olyanokat ‘tanítani’ neki amit már nem kell megváltoztatni. Ha az alsóneműhöz hasonlatos leszoktató bugyihoz szokik, akkor már nem kell majd kiszoktatni a pelusból.
  • Ami a legjobb az egészben, hogy hasonló a kezelése mint egy alsóneműnek, így fokozatosan azt is meg tudja tanulni rajta keresztül. Ez lehetőséget ad számára, hogy akár – ha akar – önállóan is el tudjon menni bilizni.
    Ez azért nagyon hasznos, mert az 1-3 éves korosztály – totyogók és dacolók – legjobban a dolgok kontrollálására vágynak. A leszoktató bugyi használatával pedig megkaphatják ezt.
  • Ha eddig eldobhatós pelenkát használtatok, akkor egy textil leszoktató bugyi teljesen más érzetet ad neki. Az intenzív nedves érzés lehetőséget ad neki az ok-okozati összefüggések (pisilnem kell —> pisilek —> nedves lettem) megértésére és fejlessztésére.
    A gyerek érezi a nedvességet és összekapcsolja a kellemetlen érzést a pisilési ingerrel. Így motiválja a ruházat szárazon tartását és a megfelelő helyre pisilést. 

3. A szülőnek biztosítja a megfelelő hozzáállást

Szülőként teljesen másként reagálunk arra, ha a gyerek pebisil/kakil a pelusba, mintha ugyanezt egy leszoktató bugyiba teszi. Ha leszoktató bugyiztok, akkor te gyorsabban látod ha baleset van, ezért mind a ketten többet tanultok belőle. Egyértelműbb lesz számára, hogy mi történik a testében és, hogy a pisinek a biliben a helye.

A Magyar Vöröskereszt csecsemő- és kisdedgondozási kézikönyve szerint a lehetséges okok listája a következő, ha a gyermek 3 évesen napközben sem szobatiszta: “Szülői kényelmesség, Nemtörődömség, Lelki megrázkódtatások, Traumák, Ritka pelenkacsere, Tisztázás elnagyolása, felületessége”. Tehát alapvető fontosságú a szobatisztaság kialakulása szempontjából, hogy a szülő viselkedése.

Leszoktató bugyiban szinte biztos, hogy azonnal tisztára cseréljük ha baleset történik és alaposabban letakarítjuk a gyermekünk hátsó felét. Ha nem akarjuk, hogy minden olyan legyen akkor nem lehetünk se kényelmesek, se nemtörődömek, kizárt a ritka csere vagy a tisztázás elnagyolása (khm… persze ha valaki extrém igénytelen akkor előfordulhatnak ezek egy leszoktató bugyival is, de kevesebb az esély).

Ennek folyománya képen egyrészt a tiszta ruha érzése lesz számára a normális ami már egy lépéssel közelebb visz a szobatisztasághoz. Másrészt pedig a szülő relative azonnali reakciója segít számára, hogy az ok-okozati összefüggéseket (pisilnem kell —> pisilek —> nedves lettem) megértse és fejlessze a szobatisztuláshoz szükséges képességeit.

4. Szobatisztulás időszakában biztonsági baleset felfogó eszköz

Ha teljes idős EC-zünk és a gyermek már egész jól kiszámítható, 12 hó feletti totyogó vagy szobatisztuló félben van akkor olyan szituációkban is használhatjuk amikor ‘ciki’ lenne egy baleset. Például:

  • Kimenőkön, vendégségben
  • Dokinál, védőnőnél
  • Hosszabb autóúton
  • Továbbá éjszakára is praktikus

Milyen a jó leszoktató bugyi?

Ez attól függ mi vele a cél és mennyi nedvességet kell felszívnia általában. Mivel én születésüktől EC-ztem a gyerekeimmel ezért végigmentünk minden lehetséges felhasználási fázison és módon.

A piacon kapható 3+1 típus és a tapasztalatok

Volt ami olyan volt mint egy AIO mosható pelenka (totál egybevarrva, kívül minden egyes négyzetcentiméterén PUL, belül vastag nedvszívó réteg), csak oldalt volt a patent. Ezek ugyan kimenőkhöz praktikusak voltak, de egyrészt zavart, hogy nem látom ha a gyerek bepisilt és mindig nézegetni kellett. Másrészt a legtöbb esetben ‘szárazontartó anyag’ volt a felső rétege ami a gyerek bőréhez ért, így nem érzett semmit, nem is volt lehetősége tanulni belőle. Gyakorlatilag semmi különbség nem volt -e között és egy mosipelus között, talán egy picit egyszerűbb volt fel-le venni álló gyerekről.

A másik típus amit szinte ellepte a leszoktató bugyi piacot az meg ‘túl vékony’ fajta volt. Csak alul a lába között volt PUL és egy vékony nedvszívó réteg volt felette. Semmire nem volt elég, a gyerek belepisilt és oldalt már folyt is ki. Ezeket általában arra tervezték, hogy pár cseppet vagy max a pisi aprócska hányadát fogják fel. Amikor ebbe a fázisba eljutottunk, hogy már csak pici ment be akkor bőven elég volt a sima bugyi is, tehát szükségtelen volt ez a vastagság.

Végül szereztem olyan leszoktatókat amik a kettő között voltak. Eleget szívtak ahhoz, hogy ne csurogjon ki belőle, és elég vékonyak voltak, hogy lássam ha történik valami… egy idő után. Ez pedig nekem nem volt elég, én azonnal szerettem volna látni, hogy egyből le tudjam reagálni és cserélni tudjam. A másik ugye, hogy elég sűrűn mostuk ezeket mivel napi használatban voltak és van, hogy magas hőfoknak is kitettem a fertőtlenítés miatt, amitől tönkrement benne a PUL. Tehát ez sem volt tökéletes.

Van aki azt mondja, hogy a mosható pelenka külső ugyanígy jó, mert egy ikeás kistörcsit belerakva simán ázik a gyerek. Ha csónakos pelenkáról van szó akkor pedig a csónak is nyirkos lesz. Ebben természetesen van valami, ezért is használjuk ezt a kombinációt EC-hez. Azonban a szülői hozzáállásunk mégis más mintha az egész mindenség látványosan átázik, továbbá a gyermek ezeket nem tudja egyedül olyan hatékonyan kezelni (le és fel is!) mint egy leszoktatót.

A konklúzió adta magát: nekem kell megalkotnom a saját leszoktató bugyinkat, a Pelenkátlanodj Extra és Szimpla leszoktató bugyi családot. Ez volt a cél és így értük el:

  • A mi leszoktató bugyink belül vékonyabb pamut borítású. Ez átengedi a nedvességet a maghoz, ugyanakkor nedves érzetet ad. És kaki baleset után is könnyen takarítható.
  • Vízhatlan réteget nem tettünk a bugyikba, hiszen a zorb nagy nedvszívásának köszönhetően épp annyira üt át a nedvesség (ha a gyermeked pisilési szokásának megfelelő vastagságú verziót választod), hogy észre lehessen venni. Így a bugyi jobban szellőzik, csak természetes anyagokat tartalmaz. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy 60 fokon mosható így, hogy nincsen benne TPU/PUL/PUR.
  • Továbbá cél az is, hogy a környezet száraz és tiszta maradjon, és épp csak annyira üssön át a nedvesség, hogy te észre tudjad venni. A nedvszívó mag gyorsan nagy mennyiségű nedvességet képes felszívni (az anyag tömege tízszeresét szívja fel 2 másodperc alatt, és ezt 20-szor gyorsabban teszi, mint más anyagok pl.: bambusz, pamut). Egy réteg zorb anyag kb. négy réteg pamut nedvszívó képességével hasonló.

Kúszás-mászás megkezdésétől… vagy korábban (0-12 hó)

Amikor először belevágtam a ‘leszoktató bugyizásba’ akkor a nagyobbik lányom 7 hónapos forma lehetett, épp elkezdett kúszni-mászni. Ekkoriban szereztem meg az EC oktatói képesítésemet, így tudtam, hogy mennyire fontos a pelus mentes idő és a megfigyelés. Erre pedig az egyik legalkalmasabb eszköz egy ‘helyváltoztatásra képes’ gyereknél a leszoktató bugyi. – Második gyereknél már picit hamarabb is 3-4 hós korban elkezdük használni a leszoktatókat erre a célra.

Egyrészt mindenképpen arra volt szükség, hogy lássam, ha valami történik, hiszen a megfigyelésnél alapvető, hogy tudjam mikor történik a bepisilés. Pelus mentes időnél pedig szintén egyből cserélünk. Ezért sem tettünk a Pelenkátlanodj leszoktató bugyikba vízzáró réteget.

A másik amire használtam ebben az életkorban a leszoktató bugyikat az a pelus mentes kimenők gyakorlása. Házon kívül az ilyen idős gyerekek legtöbbször sokkal jobban tartják mint otthon és aktívabban is szólnak (persze van olyan is aki pont fordítva, és kint hajlamosabb a balesetre). Ebben az időszakban eleinte csak próba képen, időközönként mentünk ki leszoktató bugyiban, majd egyre bátrabbak és bátrabbak lettünk.

Ha 12 hó alatt nappalra használjuk a leszoktatókat, akkor ott bizony legtöbbször egyben egy nagy adag pisit fel kell szívnia.
Nálunk elég volt a Pelenkátlanodj Szimpla leszoktató bugyi amiben 1 réteg zorb van, de tudom, hogy ebben az életkorban van akinek ennél vastagabb leszoktató bugyira van szüksége. Nem véletlen, hogy a Pelenkátlanodj Extra leszoktató bugyiban 2 réteg zorb is van és az óriás cunamit pisilő gyerekeknek ajánljuk.

Azt, hogy hogyan csináld pontosan 0-9 hó között, a Természetes Csecsemőhigiénia kurzusból tudhatod meg. Hogy 10 hó felett hogyan csináld azt pedig a Pelenkátlanodj segített szobatisztasági és szobatisztasági módszerből tanulhatod meg.

Állás-járás megkezdésétől, totyogó korban (kb. 10-20 hó között)

Elérkezett a kapaszkodva felállás, majd a járás időszaka. A pelenkázás és fekve öltöztetés egyre nagyobb ellenállást váltott ki. Egy pillanatra sem maradtak vízszintesben. Innentől kezdve mindenki számára sokkal egyszerűbb lett a leszoktató bugyi használata (minimum otthonra). Mint korábban is írtam így csak fel-le kell húzni, közben állhat, nincs rajta hiszti.

Otthonra és kimenőkre is már rendszeresen használtuk a leszoktatókat. Igaz ebben az életkorban még sokat kellett cserélni, de pont ez volt a cél: azonnali csere, hogy a gyermek a száraz érzetet szokja meg, az legyen neki a normális. Továbbá, hogy összeálljon a fejében a “pisilnem kellett, bepisiltem, nedves lettem, anya azonnal regált tehát ez fontos” összefüggései és tudja ezzel az érzettel érdemes foglalkozni.

Ebben a korban már mindkét gyerekem bőven ‘kaki-biztos’ volt – eltekintve a fogzós foscsitól és esetleges betegségektől – szinte minden kaki a biliben landolt. Ez EC-s (0-9 hó között kezdő) gyerekekre jellemző, de ha valaki ebben a korban (10-20 hó) kezd akkor is a kaki hamar be szokott nekik állni. Tehát ha ‘kaki-biztos’ a gyereked és a elenyésző a pisi tévesztés is (vagy nem zavar ha cserélni kell), akkor érdemes leszoktató bugyira váltani nappalra mindenhol.

Természetesen 10 hó felett, a nagyobbak között is vannak akik eleinte egy óriás adag pisit engednek ki, de ahogy haladunk előre a korral egyre jellemzőbb, hogy csak moderáltabb méretű 1 adagból lesz a baleset, sőt a pisi egy része, vagy pár csepp érkezik csak a bugyiba. Nálunk például nappalra már teljesen elég volt 8 hónapos kortól az általam kifejlesztett Pelenkátlanodj Szimpla leszoktató bugyi. Ebben a bugyiban 1 réteg zorb van és ennek megfelelően 1 adag ‘normál’ pisire elég.

Ebben az időszakban kezdtünk el éjszakára is leszoktató bugyit használni a mosható pelenka helyett. Ha bármilyen korosztálynak éjszakára vagy alvásidőre akarjuk használni akkor egy erősebb nedvszívású bugyi kell. A 2 réteg zorbbal rendelkező Pelenkátlanodj Extra leszoktató bugyit például én éjszakai használat közben véglegesítettem.

Mi kezdetektől (0-9 hó között) részben éjszakai EC-ztünk is, de ebben az időszakban (10+ hó) kapcsoltunk rá jobban. Az ágytisztaság gyakorlásának köszönhetően mindkét gyerekem olyan 14 hónapos kora óta ágytiszta.

20 hó felett

Ha most kezdtek bele a bilizésbe, akkor a kezdeti szakaszban (legalább részidőben, pelus helyett) érdemes használnotok, hogy elősegítse a folyamatot. Ha már egész ügyes akkor pedig ‘biztonsági baleset felfogó eszközként‘ funkcionálhat pl.: házon kívül vagy hosszabb autós útnál. Hogy hogyan kezdj és érd el a szobatisztaságot azt a Szobatisztaság és segített szobatisztaság kurzus csomagból tudhatod meg.

Az igazat megvallva a 20 hó felett kezdők sokszor nem értik mire is jó a leszoktató, hiszen amíg balesetek vannak addig nem veszik le a pelust, aztán pedig már csak pár cseppes balesetek vannak. Azonban ha leveszed a pelenkát az elején egyszer és mindenkorra – helyette max. textil leszoktató bugyit használsz – akkor az egy mindenki számára egyértelműbb szituáció és jelentősen gyorsítja a folyamatot (erőltetés nélkül).
Ha pedig abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy leveszed a pelenkát az elején és csak pár csepp baleset van, akkor elég a sima alsónemű is amit szintén azonnal cseréltek.

Az én gyerekeim ebben az életkorban már szobatiszták voltak (17 és 19 hónaposan érték el). A nagyobbnál volt egy jelentősebb és hosszabb ideig tartó visszaesés amikor a kistesó megérkezett. Teljesen normális reakció volt a részéről. Ekkor, fél év balesetmentesség után, egy kis időre újra előkerültek a leszoktató bugyik. Így nem élte meg a gyerek sem visszalépésként a dolgot és én is nyugodtabb voltam, megkönnyítette az életünket és megvédte a környezetet.

20 hó felett legtöbbször már nincsenek óriás bepisilések így elég a vékonyabb típusú Pelenkátlanodj Szimpla leszoktató bugyi.

Ha bármilyen korosztálynak éjszakára vagy alvásidőre akarjuk használni akkor szintén egy erősebb nedvszívású bugyi kell. A 2 réteg zorbbal rendelkező Pelenkátlanodj Extra leszoktató bugyit például én éjszakai használat közben véglegesítettem.

Születéstől a teljes szobatisztulásig.
A módszer

Ingyenes, élő, visszanézhető WEBINÁRIUM
EC és szobatisztaság témában

Lyukas popós nadrág és Leszoktató bugyi.
Ruházat